FENG SHUI TANÁCSADÁS
Káosz az élete???? Tegyen rendet !!!
Társra vágyik, vagy szeretne a karrierjében, pénzügyeiben előre lépni?
Sorsunk javítására a legerőteljesebb eszköz a Feng Shui, egy ősi kínai térrendezési technika, amellyel jobbá lehet tenni (harmonizálni), családok életét, egészségét, sikerét, illetve bármilyen üzletnek a fellendülését és forgalomnövekedését is el lehet érni. Ma már nagyon sok szálloda, bank, vagy akár külföldi vagy magyar híresség is alkalmazza a Feng Shui összefüggő térrendezését és hívnak Feng Shui tanácsadót, hogy elérjék céljaikat.
8 éve foglalkozom a Feng Shui filozófiájával, tanácsadással, tértisztitással, mely során segítek a kívánt életterületet energetizálni, harmóniába hozni. Persze akadnak olyanok is akik házat vásárolnak és kikérik a véleményemet. Természetesen a tértisztítás is ide tartozik, hiszen rengeteg felhalmozott régi, törött vagy csak úgy ( bútor, kütyü, lom, kacat… stb ) keserítheti meg a mindennapjainkat. De a rosszul használt, rossz helyen lévő terek is, sok bosszúságot okozhatnak.
A tanácsadáshoz szükség van: az ott élők születési dátumára, valamint az otthon méretarányos alaprajzára.
A távtanácsadás folyamán az otthon életterületei és az ott lakók jó energiái alapján egy egyedi átfogó elemzést küldök el, valamint egy kiválasztott életterületre (szerelem / karrier / gazdagság / egészség / gyermekek / hírnév / önművelés / utazás) különös hangsúlyt fektetünk és harmóniába hozzuk.
+ 1 Meglepetés Ajándék:
Ezen kívül megajándékozok egy számára megfelelő Feng Shui eszközzel, amellyel egy kíválasztott életterületet fellendíthet, de megtalálhatja párját vagy a karrierjében sikeresebb lehet valamint akár az anyagi helyzetén is lendíthet - ezt postán küldöm el.
A távtanácsadás folyamán sok gyakorlati praktikával segítek, de természetesen mindenkit szeretettel várok a HARMÓNIA – ÉLETcentrumban, ahol van lehetőség személyes konzultációra is.